A megfelelő elviteles doboz kiválasztása
Az elviteles dobozok szinte mindennapi részévé váltak az életünknek. Akármelyik háztartást is nézzük meg az országban, garantáltan nem találnánk olyat, ahol ne rendeltek volna már házhoz egy finom cézár salátát, levest vagy akár kínai kaját.
Míg a fogyasztók számára a környezetvédelem és a gyártási etika az igazán fontos, addig a vállalkozásoknak a megfelelő, elvitelre szánt doboz kiválasztásánál azt is figyelembe kell venni, hogy az említett csomagolás milyen költségekkel és térbeli hatással lesz a költségvetésre.
Egyszerűen fogalmazva jó minőségű elviteles dobozokra van szükségük, amelyek költséghatékonyak, helytakarékosak, és nem lesznek negatív hatással a környezetre anélkül, hogy megfeledkeznének egy másik igazán fontos tényezőről - a mikrohullámú sütőben való biztonságos melegítésről.
Elviteles dobozok anyagai
Sokféle elvitelre alkalmas doboz létezik, és talán a legnagyobb különbség köztük az anyagukban van. Vizsgáljuk is meg őket most egy picit közelebbről!
Klasszikus műanyag
Ez a verzió kicsit kilóg az elviteles dobozok sorából, mivel mikrózható, fagyasztható, valamint mosogatógépben is mosható, így akár többször fel lehet használni. Ez pedig környezetvédelmi szempontból sem utolsó, mivel ahelyett, hogy újabb és újabb szemetet termelnénk, a vásárlóink később ugyanúgy elővehetik a tőlünk kapott dobozokat a szekrényből.
Továbbá az anyagának vastagsága és a hermetikus záródása is tökéletessé teszi a kiszállításhoz. Könnyedén egymásra rakásolhatók, így a csomagtartóban alulra helyezett dobozok sem sérülnek meg.
A webáruházunk kínálatában többféle méretben és formában megtalálhatóak - a 100 ml-estől egészen a 750 ml-esig, illetve az oválistól a szögletesig.
Habdoboz
A legtöbb esetben az éttermek ezt a verziót használják az ételkiszállítás során, mivel az ár-érték arányuk talán az egyik legkedvezőbb, és itt sem kell foglalkozni azzal, hogy a dobozhoz fedőt kajtassunk.
Az alapanyaga EPS, ami sajnos nem teszi lehetővé a mikróban való melegítést, ellenben ez az a matéria, ami a legjobban megtartja a hőt.
A webáruházunkban a habtermékek kategória alatt számtalan egyterű, de többféle osztással készült típust is találhatunk.
Környezetbarát verziók
Függetlenül attól, hogy kávézót, elviteles boltot vagy food truckot üzemeltetünk, fontos, hogy biztosítsunk környezetbarát csomagolási lehetőségeket a vásárlóink számára. Mivel az elvihető ételek és italok környezetbarát csomagolásban történő felszolgálása nagyszerű módja annak, hogy csökkentsük szénlábnyomunkat, és megmutassuk, hogy kivesszük a részünket a környezet megóvásából.
Mi itt a Hunpohár Webáruháznál is kiemelten fontosnak tartjuk a lebomló és környezetbarát anyagokat. Jelenleg a kínálatunkban számtalan, cukornádból készült verzió fellelhető, de igyekszünk ezt folyamatosan tovább bővíteni.
Hogy hogyan készülnek ezek a termékek? A cukornádból préselés útján kinyerik a cukorlevet, vagy más néven a bagasse-t, ami a gyártás folyamán alapanyagként szolgál. Az előállítás során pedig 99%-kal kevesebb szén-dioxid szabadul fel, mint a műanyag eszközök készítése esetében - úgyis, hogy ez az említett préselés nagyon magas hőfokon és nyomás alatt történik. Arról pedig még nem is ejtettünk szót, hogy ez a csomagolóanyag jóval erősebbnek számít, mint a hab- és papírtermékek. Emiatt vékonyabb és könnyedebb kivitelben is készülhetnek.
Reménykedünk abban, hogy ezzel a kis útmutatónkkal sikerült segítséget nyújtani a döntéshozatalban. Ha mégis felmerülne valamilyen kérdés, akkor keress minket bizalommal a weboldalon feltüntetett elérhetőségeinken.